Túlméretes szállítmány engedély
Mint manapság minden, a forgalomban részt vevő szállítmányozási járművek tömege és nagysága is szabályozás alá tartozik. Magyarország területén a közúti közlekedésben részt vevő járművek össztömege a 13/2010. (X.5.) NFM rendelet szabályozása alá esik. Ha a jogszabályban meghatározott össztömeget, tengelyterhelést vagy méretet meghaladja a jármű rakományával együttes össztömege, akkor az útvonalengedély-kötelessé válik. A túlsúlyos és túlméretes útvonalengedélyeket az országos közutakra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. adja ki. A kizárólag helyi (önkormányzati) utak esetében a helyi közútkezelő ad ki útvonalengedélyt, ha több helyi, de országos közutat nem érint a jármű, akkor a kiindulás helye szerinti útkezelő útvonalengedélye elegendő.
Bonyolult az eljárás menete? Vagy nincs rá ideje és embere? Válasszon minket!
Tisztában vagyunk azzal, hogy az útvonalat, a pihenőidőket, az esetleges sofőrváltásokat összehozni a megrendelő igényeivel komoly logisztikai feladat. Azonban bármennyire is a vevő az első, a törvényi előírásokat be kell tartanunk.
Az túlsúlyos jármű útvonalengedély nélküli használata bírságot von maga után, mely a jelenleg hatályban lévő rendelet alapján az alábbiak szerint alakul:
- 500 kg össztömeg- vagy tengelytúlterhelés felett – 5%-ig 30.000,-Ft
- 5% felett – 10%-ig 80.000.-Ft
- 10% felett -20%-ig 200.000.-Ft
- 20% felett – 30%-ig 350.000.-Ft
- 30% felett 500.000.-Ft
Hogy a gazdaság egyik fő ütőere folyamatosan működjön, vállalkozásunk, ha nem is teljes mértékig, de ebben próbál meglévő és leendő ügyfeleinek a segítségére lenni.
Túlsúlyos és túlméretes útvonalengedélyek és a szükséges hozzájárulások beszerezése nekünk nem okozhat problémát! A bürokrácia minotauruszi méreteket öltő labirintusában kollégáink hamar megtalálják a kivezető utat. Munkatársaink a lehető leghamarabb beszerzik túlsúlyos vagy túl méteres járművének útvonalengedélyét, így Önnek már csak az útvonal kidolgozással és a leszállítással kell foglalkoznia.
Hívjon minket bizalommal!
Tel.: 0629/544- 991 vagy 0629/544- 992